A Fld Felemelkedse 2012 -20120726 ZENET AZ ASHTAR PARANCSNOKSGTL 2012. 07. 11. MDIA – TEGYTEK, AMIT A LEGJOBBAN TUDTOK!

0
9

tfog tervnk tvolabbi rszei kerlnek most teljestsre vilgotokban.

Odafigyelnk s őrkdnk a bűnző cabal sok tagjnak s alrendeltjnek folytatd letartztatsai felett, s lttuk, e letartztatsok grdlkenyen s hatkonyan folytatdnak anlkl, hogy brmifle baj rte volna a btor frfiakat s nőket a tűzvonalban, akik rtetek dolgoznak, a Fld lakirt. Tetten rtnk sok cabal gynkt s tagot menekls kzben, hogy elkerljk a bűnvdi eljrst.

Amit szeretnnk vgrehajtani, az a feltartztatsa ezen egyneknek, s mozgsuk korltozsa, annak rdekben, hogy fldi szvetsgeseink szmra lehetőv tegyk a jobb bevonulst, s az elrst eme letartztatsoknak. Hogy hogyan kvnjuk ezt vgrehajtani, az egy dolog, amit kzvetlenl meg fogunk osztani fldi sszektő csapatainkkal a csatamezőn.

Nem szeretnnk felfedni lapjainkat, s tudatni ezen informcikat azokkal, akik clpontjai eme letartztatsoknak.

Termszetesen nem szeretnnk elbizakodottak lenni, s tancsot adni hadműveleti s megfigyelsi mdszereinkről azoknak, akik letartztatsra kerlnek. Ezekről annyit fogunk mondani, hogy mdszereink s technikink jelentős mrtkben fejlettebbek, mint amilyen megfigyelsi mdszereket s nyomkvetst itteni harmadik dimenzis vilgotok megkvn.

Kpesek vagyunk tbb mrfldről megfigyelni egy lny szvfrekvencijt, mg dimenzikra tvol is az egyntől.

Nem felttlenl kell ugyanabban a szobban, hzban vagy pletben tartzkodnunk ahhoz, hogy megfigyeljk egy lny mozgst, vagy akr a gondolatait, mert ezt akkor tehetjk meg, amikor gy dntnk.

Szeretnnk benneteket emlkeztetni, fivreinket s nővreinket, nem hasznljuk ezeket a felgyeleti mdszereket veletek szemben.

Fivreink s nővreink vagytok, csald vagytok, s egyltaln nincs r szksgnk, illetve nem akarunk benneteket ilyen mdon felgyelni vagy megfigyelni.

Vannak kzletek olyanok, akik vagy mostani megtesteslsk [inkarncijuk] előtt, vagy aktulis inkarncijuk alatt beleegyeztek abba, hogy rszt vesznek az emberi gondolataik, testi funkciik s rzelmeik mrsbe, s ezen lelkeket ellenőrizzk s lpst tartunk egszsgk s tevkenysgk fejlődsvel, azonban ez valami egszen ms, mint az emberek szablyai, mert csupn egy nagyon kevs kivlasztott szerepel partnerknt velnk ebben a fajta ellenőrzsben s kutatsban.

A jelen kutats clja tisztbb tudomnyos s orvosi ismeretet szerezni az emberi fajrl, mert szeretnnk mindent megtanulni npetekről, jrművetekről, testi s gondolati folyamaitokrl amit csak lehet, mindezt azrt, hogy tkletesthessk az llomsokat s segtsnk benneteket utazsotokban.

Ezek az okok, amirt vgezzk ezeket a munkkat s semmi ms. Szeretnnk tisztzni jra, nem szndkunk a hdts vagy ellenőrzs, mivel az nehz gy, s messze alatta ll a mi lelki fejlődsi szintnknek.

Azrt vagyunk itt, hogy szolgljuk Teremtőnket s benneteket. Az sszes tervezet, felmrs s kutats clja az, hogy megsegtsen benneteket, s tsegtsen előre a ltezsnek egy sokkal magasabb szintjre.

Erőfesztseink, hogy segtsnk nektek eltvoltani a bűnző cabal tagjait, egy msik terlete trekvseinknek, ahol gy rezzk erőfesztseink fognak nagyban segteni benneteket a fejlődsben a sokkal magasabb szintre, mert ezek a lnyek egy nagyon flelmetes hatalomm nőttk ki magukat, s kpesek voltak sikeresen elnyomni az emberisget, tudomnyaitokat, egszsggyi rendszereiteket, vagyoni rendszereiteket, szabadsgjogaitokat s mg gondolataitokat s kifejezseiteket is sok eon ta, azonban ttt az rjuk.

A kzlk szabadlbon jrklk szma mra mr jelentősen megcsappant, br oly sokan vannak kzlk, akikkel ezek a letartztatsok folytatdnak a napokban s az elkvetkező hetekben, ez biztos, viszont elmondjuk nektek minden egyes rval, nappal egyre tbben kerlnek a stt oldalrl elfogsra s őrizetbe vtelre embertrsaitok ltal, akik annak szenteltk magukat, hogy elvgezzk ezt a tisztogatst trsadalmatokban.

Micsoda rm ezt ltni a felettk s mgttk elfoglalt helyeinkről – bizonyos rtelemben – s figyelni, amint btran, szakszerűen, nagy hatkonysggal, kszsggel s eltkltsggel ltjk el feladataikat, amikor megllaptjk ezen lnyek tartzkodsi helyt, s letartztatjk őket egyenknt, s nhny esetben kis csoportokban is, mivel nhnyan sszegyűltek szabadsguk utols napjaiban, riban s pillanataiban, mielőtt szembenznek az igazsgszolgltatssal – mely mindig is elkerlhetetlen volt szmukra – az ellenetek, fivreink s nővreink ellen elkvetett bűntetteikrt.

Soha nem volt olyan pillanat, amikor mi, az Ashtar Parancsnoksg, nem hittk volna teljesen, s ne tudtuk volna, hogy ezek a lnyek őrizetbe kerlnek, eltvoltva trsadalmatokbl rkre.

Tudvn mi fog trtnni, s megtapasztalni azt, az kt nagyon klnbző rzelem s lmny. Megldva ezen letartztatsoknak megpillantsval, melyek oly sokig lettek megtervezve s tbeszlve, egy lerhatatlan lmny, egy lvezet, egy megnyugvs a nyelv korltoz szavain tl.

Annyira kvnjuk nektek, Szeretteinknek, lvezztek ezt az lmnyt gy, mint mi s mg jobban, mert ez a ti bolygtok, s annyira sokig voltatok elnyomva, s ez csak a ti szmotokra engedlyezett jog, hogy megszemlljtek s lthasstok ezen lnyek őrizetbe kerlst s eltvoltst uralmi helyzetkből s a hatalombl felettetek.

Ez a tisztogats vilgotok megtiszttsa sok szinten, s minden lleknek a bolygtokon, aki rszt kvn venni ebben az eljrsban, akr megfigyelőknt, ez egy engedlyezett jog.

Ma jfent krjk sajtorgnumaitok tagjait vilgszerte, szabaduljanak meg azoktl akik elnyomtk őket, akik ellenőriztk őket, manipulltk s fenyegettk őket, s mg a mltban bajt okoztak nhny embernek a szakmbl, akik megprbltk elmondani az igazsgot s szttrni ezeket a lncokat.

Mondjtok azt elnyomitoknak: soha tbb nem fogtok engem irnytani, engem birtokolni, tbb nem tudtok megvesztegetni, fenyegetni vagy manipullni engem!

Hangosan beszljetek, s mondjtok el nekik, hogy ttt az rjuk s elrkezett a mi szmunkra az idő, s adjtok meg a jelet a riporterek, operatőrk, hang- s videotechnikusok hadnak, s csatlakozzatok velk a haderőkhz s bűnldzsi tisztviselőkhz a vilg minden tjn, s tegyk s tudstsanak arrl, amint a legjobb tudsuk szerinti, tegyk azt, amire őket olyan magas szinten kikpeztk, tegyk azt, amit szeretnek, s tartsk be nneplyes eskjket, s adjk le ezeket a hreket vilgotok lakinak, akik akarjk ezeket a hreket, akiknek szksgk van ezekre a hrekre, akik korok ta vrtak ezekre a hrekre.

Ez az ő vilguk s ez a ti vilgotok is, s ti mindannyian hamarosan rszesedni fogtok ennek nagy jutalmban, biztosthatunk erről benneteket, azonban valamit ma meg kell tennetek, mielőtt mindezen csodk kinylnak nektek.

Vilgotok emberisgnek szksge van arra, hogy lssa ezen lnyeket, akik ellenőriztk, elnyomtk, a pnzgyi romls, az hezs, a betegsg s a kr szlre sodortk őket, amint kitiszttsra kerlnek a trsadalombl, s soha tbb nem rendelkeznek mr a lehetősgvel annak, hogy krt okozhassanak brmi mdon.

Ez az, amire ma krnk benneteket, tegytek azt amihez olyan jl rtetek. Tegytek azt, amit meggrtetek, ha ezek a letartztatsok megindulnak. Megkezdődtek.

A letartztatsok mr nem a korai szakaszban tartanak, hanem a teljes lendlet llapotban, s elmondjuk nektek ez nem fog lelassulni, s ami mr megtrtnt, nem fog enyhlni, mint a kezek, amik egy rt htrafel hznak.

Elmondjuk nektek, az időt nem lehet visszaforgatni, s ezek a lnyek, amelyek mr őrizetben vannak, soha nem fogjk jra ltni a napfnyt, amg teljesen s tisztn rehabilitltak nem lesznek, erre szavunkat adjuk.

Ezek a lnyek nem fognak jogi kiskapukat tallni, vagy menedket brilins s ravasz jogi elmik mgtt, hogy kibjjanak a knos helyzetből, amit maguknak teremtettek.

Csak egy menekls ltezik szmukra, s az a teljes krű rehabilitci, amit szakmai szemlyzetnk felgyel, akik nagyon tapasztaltak s magasan kpzettek szakterletkn.

Biztostunk ismt benneteket arrl, hogy azon lnyek, akik egyszer mr őrizetbe kerltek, soha tbb nem lesznek trsadalmatokban az emberisg kz keverve s kiengedve, amg el nem rnek egy szellemi s erklcsi megrtsi llapotot, s elmondjuk nektek, hogy nem tudnak szimullni ebben, mert van egy nagyon alapos s pontos kzprtk egy llek rezgsi frekvencijnak mrsnl, s ez az pontosan, amit el fogunk ezen lnyeken vgezni.

Trjtek szt a lncokat, amivel megktztek benneteket ezek a stt lelkek, nincs erre jobb idő, nap s alkalom. Most van erre a legjobb helyzet megtrni ezt a trtnetet, s a szemeteken s fleteken keresztl ossztok meg ezt az egsz vilggal.

Brki is legyen az az egyn, legyen az egy szemly, vagy egy mdia vllalat, gy fog r az emberisg azonnal tekinteni, mint egy hősre, ttrőre, faltrő kosra, s igen, bizonyos rtelemben, mindannyian sajt megvltitok vagytok, erre akartunk rvilgtani szmotokra. Nem vrhattok senkire, hogy jjjn s megmentsen benneteket.

Ti vagytok, a Fld laki, akiknek megvan a lehetősgk s az eszkzk arra, hogy megmentstek magatokat egy jabb napjtl az elnyomsnak, s egy a hinynak s a szksgnek, konfliktusoknak, puszttsnak, szegnysgnek, nyomorsgnak s nehzsgeknek korltai kz szortott letnek.

Elrkezett az idő mindnyjatok szmra, hogy egytt dolgozzatok, s emeljtek fel magatokat, messze a hatrain tlra ennek a korltoz dimenzis ltezsnek.

Kpesek vagytok r, most megvannak hozz az eszkzeitek, a htteretek, a remek alkalom a jobbra tvltani teljes valsgotokat, minden egyes lleknek szerte az egsz bolygn.

Minden lpsnl s leheleteteknl veletek vagyunk az ton, s megtesznk mindent, ami hatalmunkban ll, hogy semmi bntdsotok ne essk se nektek, se szeretteiteknek, bartaitoknak, munkatrsaitoknak vagy ppen ismerőseiteknek se.

Kivl eszkzeink vannak a vdelemre s a felgyeletre, s most is ebben a helyzetben vagyunk ebben a pillanatban, s nem vesszk le rlatok a szemnket egy pillanatra sem, mikzben azon gondolkodtok, mi az, amire elrkezett az idő, hogy megtegytek.

Ksznjk nektek btor frfiak s nők a frontvonalban, s krdeznk benneteket, frfiakat s nőket vilgszerte a mdiban, nem rkezett mg el az idő arra, hogy csatlakozva belpjetek ebbe a kzdelembe, ebbe a harcba az igazi szabadsgotokrt, a bkrt s az emberek jlltrt vilgotokban?

Bartaitok vagyunk, csaldotok s munkatrsaitok, akik egy magasabb dimenzis szintjn lteznek ennek a Vilgegyetemnek, ellenben itt llunk mellettetek, fldi fivreink s nővreink mellett.

Mi vagyunk az Ashtar Parancsnoksg.

Csatornzta – Greg Giles

Copyright © 2012 Greg Giles. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

Translated by / magyar nyelvű fordts: Katherine

Fnyvilg Press

http://fenyvilag.blogspot.com/

Source / Forrs: http://www.ascensionearth2012.org/2012/07/message-from-ashtar-command-71112-media.html

All Galactic Channellings and translations are available at

http://peacelovelove.blogspot.com/

http://www.galacticchannelings.com/

http://www.despertando.me/

PLEASE USE DISCERNMENT…
All postings should be regarded with a degree of discernment from the reader/listener. You must decide the authenticity…Investigate. Consult your Heart, as it is never wrong. We send our Love to you.

Despertando.me team

[Hungarian translation of the text above:]

Krnk, hogy hasznld az tlőkpessged…

Minden bejegyzst egy bizonyos fok tlőkpessggel / tisztnltssal kellene figyelembe venni az olvas / hallgat rszről. Neked kell dnteni hitelessge felől… Vizsgld meg! Krd ki Szved vlemnyt, hiszen sosem tved!

Szeretetnket kldjk neked. Despertando.me csapata

WebSite: http://despertando.me/magyar/

WebSite:  http://despertando.me/?p=93544

Back To Main A Fld Felemelkedse 2012

Dejar respuesta

Please enter your comment!
Please enter your name here